Kik támogatták az ifjú József Attilát? – ritkán emlegetett makói tanáremberek, akik tényleg segítették a költőt
Az elmúlt évben jelent meg az Osiris Kiadó gondozásában Tverdota György, a neves irodalomtörténész és egyetemi tanár rendkívüli alapossággal megalkotott Gondoljátok meg, proletárok I. Az ifjú József Attila című kötete. A könyv megjelenéséről már portálunkon korábban beszámoltunk, most a költészet napja alkalmából idézzük újfent a József Attila életének minden mozzanatát bemutató monográfiát.
A huszadik század egyik legnagyobb költőjének élete heroikus áldozathozatal volt a költészetért, hiszen élete végéig a szegénységgel és a szeretethiánnyal küszködve alkotott. Hogy miért volt annyira nehéz elfogadásra, megértésre találnia József Attilának, abban minden bizonnyal nagy szerepe volt zárkózott személyiségének, nem éppen könnyű természetének is. Talán részben ennek is tudható az, hogy fiatalkorában, a húszas évek elején, maga a költő is számba akarta venni „egy kissé villonos hangvételű, hosszú versben”, hogy kik vették szeretettel körül.
Mivel József Attila gyámja, Makai Ödön „rideg, tartózkodó modorban viszonyult a költőhöz”, ezért elsősorban a makói tanárok türelmében, megértő lelki-szellemi támogatásában bízhatott. Ritkán hallani azokról a makói tanáremberekről, akik a fiatal József Attila szellemi fejlődésében,művésszé válásában rendkívül nagy szerepet vállaltak: Galamb Ödön internátusi nevelő, Eperjessy Kálmán, a költő osztályfőnöke és Tettamanti Béla önképzőköri társelnök voltak azok a személyek, akiknek oroszlánrészük volt a fiatal József Attila költővé érésének útján.
József Attila osztálytársai körében nem számított népszerűnek: volt, aki hiányolta belőle az alkalmazkodóképességet, mások nem tartották különösebben barátságosnak és akadtak olyanok is, akik azt kifogásolták benne, hogy sokszor nem volt kedve focizni és birkózni. A zárkózott természetű ifjú költő ezért elsősorban nem a diáktársaival próbált jó kapcsolatot kialakítani, hanem tanárait tekintette szellemi partnernek. József Attila „valósággal kezdeményezte a tanórán kívüli érintkezést tanáraival”. Jobban kedvelte a költészetről folytatott komoly beszélgetéseket a játéknál is. Megesett az is, hogy a zsebéből kikandikáló cédulákra feljegyzett verseiről kérte ki tornatanára véleményét.
Az említett makói tanárok közül Galamb Ödön József Attilát szinte fiának tekintette: „Befogadta a családjába és sokszor vendégül látta.” Ennek következtében ebben az időben a költő a Galamb-családot sajátjának érezhette. Galamb tanár úr a modern magyar líra felé is sikeresen irányította a költő figyelmét, valamint „a görög-latin antikvitás irodalmába is bevezette”. Ebben a folyamatban azonban Tettamanti Béla önképzőköri tanárnak is nagy szerep jutott, aki ugyan Galambnál lényegesen távolságtartóbb, szigorúbb ember volt, mégis tanári kapcsolata a költővel rendkívül fontosnak számított: Tettamanti Béla volt az a baloldali érzelmű ember a tanári karból, aki „a Világot olvasta és ismerte a Nyugatot.” Kritikus, vitatkozó barátság alakult ki a tanár és diákja között, amely nagyban meghatározta József Attila későbbi világnézetének alakulását is.
Az említett tanárok önzetlenül segítették a költőt iskolás évei alatt és megérezték és felfedezték József Attila kibontakozó költői géniuszát. A rögös út, amin a lírikus elérkezett a makói internátusba azonban még a tragédiával végződő költői pályán is folytatódott: a támogató, megértő, önzetlen szeretetben élete végéig szűkölködött a költő.